Rólam

“Mindent, amit tanítasz, tanulsz is egyben. Csak szeretetet taníts hát, és tanuld meg, hogy a szeretet a tiéd, és te magad vagy a szeretet.”

A Csodák Tanítása /Tsz. 6. III. 4./

Szeretettel köszöntelek!

Enyedy Kata vagyok, A Csodák Tanításának tanulója és tanítója. A Csodák Tanításával 2014-ben ismerkedtem meg. Számos önismereti/spirituális könyvben olvastam róla korábban, felkeltette az érdeklődésemet, ezért csatlakoztam egy akkor induló tanulócsoporthoz. Hamar magával ragadott a könyv egyetemes tanítása, gyönyörű nyelvezete, és azon különleges tulajdonsága, hogy a napi leckék szinkronicitásba kerültek az életem történéseivel, választ adtak kérdéseimre.

Számomra A Csodák Tanítása olyan, mint egy gyengéd belső önismereti utazás, hazatérés. Az úti cél visszatérés valódi otthonunkba, a szeretet világába. Ha ezt  hétköznapibban szeretnénk megfogalmazni, azt is mondhatnánk, a kurzus célja, hogy segítségével lebontsuk a félelemalapú gondolkodásmódunkat, és így ráleljünk valódi, eredendően szeretetalapú látásmódunkra. A könyv egy visszavezető út: az elkülönültségtől az egységig, az ego irányításától az önátadásig, a nyugtalanságtól a belső békéig, az ítélkezéstől az elfogadásig, az önzőségtől a szeretetig, azaz valódi Énünkig.

A kurzus már néhány hónap alatt komoly változásokat hozott az életemben, kivezetett egy nehéz életszakaszból, sőt egy egészen új, sokkal magasabb életminőségre és tudatossági szintre hangolt rá. A könyv tehát az életem részévé vált, egyfajta életformává, így nem volt kérdés, hogy az első év befejeztével újra kezdem. Majd újra és újra, egyre alaposabban megértve a tanultakat.

A tanítás mellett is ezért döntöttem, hiszen a tanítás tanulás. Ráadásul a közös tanulás – legtöbbünk számára – egy sokkal örömtelibb és hatékonyabb módja a tanulásnak! Erre szeretnék másoknak is lehetőséget teremteni a Csodacsoport és az egyéb kapcsolódó programok életre hívásával. A programokat Nádházi Andi barátnőmmel közösen vezetjük. Programjainkon várunk sok szeretettel!

“Csakis Isten gyermeke méltó arra, hogy megfelelően tanítsa az Ő másik gyermekét. Minden elmében jelen van egy Tanító, aki mindenkinek ugyanazt a tanítást adja. Mindig arra tanít téged, hogy Isten minden Fia mérhetetlenül értékes, és mindig azon végtelen Szeretettel tanít téged erre, amelynek nevében szól.”

A Csodák Tanítása /Tsz. 7. VII. 7./